Piros kör

 
Ez a túra egy kellemes fél napos barangolás a gemenci erdőben, de ne számítsunk kanyargós, zegzugos ösvényekre, mert az útvonal szinte végig erdészeti főutakon halad. Dunafürdőről a piros jelzésen indulva a Vén-Duna partján visz az út, egészen a Cserta-Duna torkolatáig. Itt még együtt haladunk a kék jelzéssel, megyünk végig a Cserta parton a kőhídig, ahol a piros jelzés az 55-ös út felé fordul. A vasúti síneken áthaladva Pörböly felé 200 m-t haladunk a vasúti sín mellett (ne a forgalmas 55-ös szélén botladozzunk), majd hamar elérjük balról a bekötőutat, ahol utunk már erdei közegben déli irányban folytatódik. Ez az út is széles, munkagépek is használják, a vadak mégis szívesen mocorognak errefelé. A hosszú, egyenes utat egymás után nyiladékok, bekötőutak keresztezik, melyekben gyakran pillanthatunk meg szarvast, vaddisznót, ha kellőképpen csendesek vagyunk. A júniusi eperfaérés idején tipikus kép a gyümölcsöt falatozó vaddisznócsalád!
A hosszú, egyenes szakasz után derékszögben balra fordulunk, jól járható, karbantartott földúton bandukolhatunk egészen a  pörbölyi vadászházig. Innen a bajai hígig az 55-ös főúttal párhuzamosan gyalogolunk, s bár az út nem a legjobb minőségű, érdemes a szemünket nyitva tartani, hisz ezen a részen is gyakran látni vadat. 
 
Táv:10 km 
időtartam: 3-4 óra